 |
|
Annie Besant, a teozófia egyik nagy tanítója jól ismert
a spirituális úton járók között. Mondanivalójának mélysége elevenen hatol
át évtizedek távolán, üzen nekünk és tanít bennünket, útkeresőket.
Ez a könyv három írását, előadását tartalmazza: a Karma és az Újraszületés
korábban magyarul már megjelent műveinek újrafordítása, valamint egy nyelvünkön
először napvilágot látó műve került a kötetbe, a Dharma. A létezés nagy
és örök törvényei lehetne a kötet találó alcíme, mivel az írások a mindenséget
(így az embert is) egyértelműen működtető törvényekbe vezetnek be bennünket.
A karma, az ok és okozat törvénye szerint jelen életünkben az előző életeink
eredményét élvezzük, ugyanakkor saját jövendőnket teremtjük meg.
Mint minden természeti folyamatban, az emberi létezésben is felfedezhetjük
a periodicitást. Születünk, élünk és meghalunk, pihenünk, majd a folyamat
kezdődik elölről: ez a reinkarnáció, az újraszületés törvénye.
Alaptörvény az is, hogy minden egyes földi életünknek, az emberi létnek
konkrét feladata van, ezt nevezik a dharma törvényének. Felismerni és
tudatosítani magunkban, hogy mi a jelen életünkben a saját életfeladatunk,
valamint a felismerésnek megfelelően élni - ez mindannyiunk legnagyobb
élet-leckéje.
|